Róma

Elhagyjuk a házat

 A fejemben képzeletbeli útvonalat alakítottam ki magamnak, ami így szólt: Elmenni több mint öt hónap után Arrival Trainig-re, az utolsó napot kihagyni, hazautazni 22.-én reggel, kicserélni a ruhatáramat és délután négy órakor elkapni a buszt Maglietől északra a Velencei karneválra. Ez a terv nagyon szépen hangzott, az egyedüli probléma, hogy senkivel nem egyeztettem előre. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap kihagyásának a felvetése ekkora gondot fog okozni, de csak szépen sorjában.

16.-a reggel mindenki az utolsó simításokat végezte el a csomagján, zárta le a táskáját, tuszkolta az utolsó pár zoknit a hátizsák rejtett zsebébe, s mire úgy éreztük lányokul, hogy talán, talán semmit sem felejtünk itthon, már késésben voltunk. Szaladtunk, mintha az életünk múlt volna rajta.

Róma térképe

Hátizsákom fél pántját a könyökömnél lógatva, a tegnap elkészített uzsonnás zacsit lóbálva hívtam fel a fiúkat (akik mellesleg nyugodtan várakoztak az állomáson), hogy tartóztassák fel a helyi vonatot két perccel, mert repülő módban vagyunk.

A helyi vonat megvárt, kevesebb mint öt percet, de várt ránk, amint felszálltunk eldöcögött. Még soha nem várt rám vonat. Ezt is kihúzhatom a Bakancslistámról…

Római állomásra érkezve igazán nyüzsgő fővárosi érzésem támadt, valahogy pont úgy, ahogy elképzeltem. Vonatról metróra váltottunk, majd lábbuszra és meg is érkeztünk a hotelhez. Nem volt egy luxusszálló, de kényelmes, tiszta, kellemes helynek tűnt, szóval belevetettük magunkat a tömegbe, beszélgettünk és vacsoráztunk.

Délelőtti tevékenység

Már rég besötétedett, mikor feldobta egy török srác az ötletet, hogy menjünk a központba. Fáradtság ide, vagy oda elindultunk hárman hogy felfedezzük a várost. Nem mondanám, hogy a külvárosban, de nem is a központban volt a szállásunk, szóval a buszozás tűnt a legjobb ötletnek. Persze ahány embert megkérdeztünk, hogy melyik visz a központba, annyi választ kaptunk. Végül felszálltunk az egyikre, majd átszálltunk egy másikra, és még vagy jó néhányra és annyira eltévedtünk, hogy kikerültünk a külvárosból is majdnem. Pár órányi fel- és lemászkálás után eldöntöttük, hogy hazamegyünk. Ekkorra már elmúlt éjfél (vagyis buszok nem jártak), a telefonjaink persze töltéshiányban kifulladtak és nem funkcionáltak, ahol jártunk a metrót még hírből sem ismerték, szóval embereket kérdezgetve sétáltunk fáradtan és egy cseppet csalódottan haza.

Piazza Venezia

A másnap reggeli koránkelés kifogott rajtunk és épp csak, hogy elkaptuk a reggelit, majd az olaszórák kezdetét. Viszont már biztosabban magunkban lógtuk el a délutáni tevékenységet, hogy felfedezzük  a központot (is). A megfelelő buszra szálltunk fel, a téves buszmegállóból, szóval a húsz perces utat egy óra és húsz perc alatt tettük meg. Mire megérkeztünk a Piazza Venezia- hoz az izgatottságunk a tetőfokára hágott és nem csalódtunk! Róma gyönyörű, imádom.

Egész délután baktattunk fel s alá, élveztük a nagyvárosi nyüzsgést, az embereket, az épületeket. Sajnos a Colosseum meglátogatása előtt visszatétünk, hogy a többiekkel közösen vacsorázhassunk. Aznap este még kinn ültünk a többiekkel, ismerkedtünk, majd nyugovóra tértünk.

Másnap reggel szintén megismételtük a tegnapit, késve érkeztünk a reggelire, siettünk, hogy elérjük az olaszórát, s amint véget ért egy török sráccal ellógtunk ebéd után, hogy a városban baktathassunk. A Vatikánnál szálltunk le a buszról, s sétáltunk a sok méter magas fal mentén a kapuhoz, hogy megpróbáljunk belopakodni jegy nélkül. Persze hogy nem sikerült, de annyira fontosnak nem tartottuk a bejutást, hogy fizessünk is érte, szóval kastélyról, várra, majd parkokra haladva néztünk meg mindent, amit tudtunk. Már besötétedett, mi meg enyhén eltévedtünk úton a Colosseum felé, de elhatároztuk, hogy ez alkalommal igen is megnézzük! Kabátom híján új természetes kék rúzzsal pompázva találtunk rá az építményre, ami persze csodálatos volt, de élvezni már annyira nem tudtam.

Besötétedve

A harmadik napon csomagba kaptuk az ebédet (persze senki sem kérdezett meg, hogy eszem-e húst és mikor megemlítettem, hogy vegetáriánus menüt kérek még én lettem lecsesszintve). Közösen, a teljes csoporttal bemetróztunk a főváros központjába, majd kimenőt kaptunk teljes napra. Fantasztikus volt.

A negyedik napon végre elhatároztam, hogy felvetem az ötletet a National Agency-nek, hogy elmegyek egy nappal korábban. Amit egy nyugodt beszélgetésnek szántam, azzal végződött, hogy olaszul magyaráztam felháborodva(mert a képviselő nem tudott angolul), majd egy pontnál átváltottam angolra (amit egy szerencsétlen csávó próbált habtában lefordítani), mikor meg láttam, hogy így sem érti amit mondani szeretnék visszatértem az olaszra. Sehogy sem tudtam vele megértetni, hogy két nappal az indulás előtt tudtam meg, hogy tréningem van, de a jegyemet és a szállásaimat már két hónappal ezelőtt lefixáltam Velencébe. Nem fogom az egészet visszamondani az utolsó nap miatt itt. Az empátiahiányos hárpiát annyira nem érdekelte semmi, hogy a végén kijelentettem, hogy akkor megyek el, amikor akarok és tartson vissza, ha tud. Hátat fordítottam és kisétáltam.

A Spanyol lépcsősoron

Estére a szervezetem hívott fel, hogy nem hagyhatom el a tréninget, mikor meg elmagyaráztam nekik is, hogy miért és hogyan igazat adtak, nem támogattak, de nem is tiltakoztak. Beszélgetés közben felmerült az ötlet bennem, hogy mi lenne, ha a jegyem célirányát változtatnám meg és ahelyett, hogy lemenjek délre, és busszal északra, egyenesen Velencébe utazzak Rómából.

Másnap reggel egyenesen az állomásra mentem, hogy próbáljam megváltoztatni éééééés sikerült!
Az utolsó előtt napon a képviselő jött hozzám, hogy békét kössünk és hogy bocsánatot kérjen, szóval minden jó, ha a vége jó alapon fantasztikus hetet tudhattam a hátam mögött.

Sajnos nem jutott túl sok időm, hogy Rómát élvezhessem, de tűkön ülve várom, hogy visszatérjek és újra, mindent felfedezhessek. Barátságokat is kötöttünk, szóval ezentúl ha utazom, remélem, hogy lesz már szállásom is.

Utolsó reggel hét órakor már elhagytuk a hotelt és sétáltunk a metró felé, hogy elérjük a korai vonatunkat. Én Velencébe, a többiek haza, le, délre.