2017. május 11., csütörtök

Castro

Már rengetegszer meglátogattam Castro-t. Ősszel melegben fürdődresszben, télen hidegben nagy kabátban és most tavasszal, egyelőre csak szél dzsekiben. Várom már a napot, amikor újra elővehetem a fürdőruhámat és úszni mehetek. 
 Castro nincs messze innen, csodálatos hely, nyáron tele turistákkal. A helybéliek mindent megtesznek, hogy az év ezen szakaszában is bevonzák a külföldieket, de még inkább az itteni olaszokat.
Itt Festa-nak hívják.

A városkát szépen feldíszítik, előadókat hívnak, tánc műsorokat és koncerteket tartanak. Csupa móka és kacagás, ha van autód és le tudsz menni és megnézd. 

A szervezetem egy teljes csoport újságírót, bloggert és fényképészt fogadott ez időben, akik szerte az országból érkeztek,  hogy megcsodálják Pugliát. Többek között persze Castrót is.
Készítenek valamilyen furcsa receptet is panírozott hallal, de az csak képen van meg és még élmény beszámolót sem tudok róla nyújtani, mert soha sem kóstoltam.
Mindenesetre a dél egyik legszebb tengerparti városa!