2016. december 21., szerda

December

Elhanyagoltam a blogomat az elmúlt egy hónapban. Nem szándékosan, dehogy, csak annyi tennivalóm volt, hogy még magamra sem jutott időm, nemhogy az írásra.

A munkám mellett felfedeztem egy kicsit önmagamat is. Rájöttem, mennyire szeretek főzni, de főleg sütni, hogy nem is utálom annyira a gyerekeket és hogy milyen fun a tanítás. A szervezetem beledobott a mély vízbe és iskolásokat (az otthoni 4.-6. osztályoknak megfelelőit) tanítom heti egy alkalommal. Imádom.

 Persze nem csak ez történt az elmúlt egy hónapban. Két búcsúbulit tartottunk és búcsúajándékot készítettünk. Többek között a szobatársam is hazament és mivel két bőröndbe sem fért bele mindaz a temérdek ruha, amit haza akart magával vinni, itt hagyta nekem az összes cipőjét és a fél ruhásszekrényét(beszélek kb. 40db ruhaneműről és 6-7 pár cipőről). Igazi karácsonyi ajándék, há!
 Mivel a Mikulásomat is itt töltöttem, úgy döntöttük mi is tartunk egymásnak egy kis ajándékozást. Persze a török lányoknak fogalma sem volt arról hogy ki a Mikulás,  egy óra magyarázás és értetlenkedés után elfogadták, hogy ez egy kedves esemény és illik megünnepelni. Összedobtunk 1-1 eurót és december 5.-én reggel mindenkit apró csomag, édességekkel tömve várt az ajtója előtt.

 Persze a díszítésről sem feledkeztünk meg, de csak szerény önkéntes körülmények között. A popcorn fűzér, festett, erdőből szedett kerek tobozok és faágak, narancsba tömködött szegfű és fahéjrudak, és a minden este ropogó tűz a konyha-nappalinkban meleg családias hangulatot kölcsönöz a háznak. Karácsonyfánk még nincs, de már ötletelünk, gondolkozunk és lassan munkába állunk.

Néhány festett vázácskám és tányérom
 Minden és mindenki karácsonyi lázban ég, így végre megrendezésre került a karácsonyi vásár is a kisvároskánkban, ami egy dologgal volt egyenlő: elérkezett a nagy pillanat, amiért annyit festettünk, rajzoltunk, otthoni work-shop esteket tartottunk, izgultunk. Végre eladhatják azt a számtalan terméket, amit készítettünk. A befolyó pénzt a fogyatékos betegekre fordítják és elviszik majd őket a tengerre és az állatkertbe.

Hideg esténk volt, de jöttek a vásárlók és költötték a pénzüket, jó volt látni, hogy kifizetődik az önkéntes munkánk. (Úgy még megjegyezném, hogy az egyik festett tányérom volt az első megvett tárgy a piacon. Épp hogy kitettük, el is kelt, nagyon jól esett).
Könyvjelzők, képek és festett edények
az asztalunkon



Ez ha nem lett volna elég új projektbe vágott bele a szervezetünk, vagyis a JUMP IN karon öltve más helyi és környékbeli intézményekkel december 14 és 21 között megrendezte a Fedezzük fel Puglia körutat. Izraelből, Törökországból és Lengyelországból érkeztek tanárok, diákok, bloggerek és médiaszakemberek, hogy közösen élvezhessék a helyi különlegességeket. A legfiatalabb résztvevő én voltam a 18 évemmel, a legidősebb meghaladta az 50et, de ez nem képezett akadályt, olyan felszabadultak voltak az idősebbek is, mint mi, mindannyian. Ritka az ilyen jó csoport, kedves, vicces, megértettük egymást, közös vacsorákat és táncestéket tartottunk, énekeltünk, szavakat tanultunk egymástól. A programok is jók voltak, hisz utazhattunk. Meglátogattuk a környékbeli helyeket, minőségi termékeket kóstolgattunk, olajfacsaró (nem tudom hogy van a helyes kifejezés) gyárat néztünk meg, és igazi friss mozzarellát ehettünk. A hideg szobákat és a néhai gyatra kaját leszámítva nagyon elégedettek voltak a résztvevők. Mikor nem tetszett az adott étel nekik, vendéglőket és pizzázókat próbáltunk ki.
A búcsúintés persze most sem volt könnyebb, de szerintem kezdek hozzászokni.


 A következő napirendi pontjaim: egy könyv készítése, a ház takarítása és feldíszítése, karácsonyfa összeeszkabálása és karácsonyi fogások sütése/főzése.
Alig várom a vakációt. Szeretem amit csinálok, de szükségem van egy kis kikapcsolódásra, a karácsony tökéletes kifogás lesz egy kis pihenésre.