Utolsó pillanatokig kerestem a legolcsóbb variánst, hogy kijussak Budapestre Csíkszeredából. Két igen jó és régi barátnőm segítségével és A Szakállas barátom tanácsával, a BlaBlaCar-on találtam egy srácot, akivel vasárnap kora reggel elindultam Sziget felé. Mint kiderült, nem csak ketten utaztunk, hanem egy mikrobusznyi fiatalsággal. A jó hangulat megvolt végig az úton, beszélgettünk, nevettünk, szembesültem furcsa nézetekkel és emberekkel. Nagyon rendes figurák voltak a sofőrök, (mert felváltva vezettek ketten) majdnem egészen a K-hídnál, avagy a Sziget bejáratánál tettek le 12 óra kocsikázás után, majd sikeresen rossz buszra ültem fel, de sebaj, hulla fáradtan, késve, de legalább épségben érkeztem meg.
Önkéntesnek mentem ki, mert a jegy, a romániai fizetésekhez mérve rettentő sokba került volna, így dolgoznom kellett napi 4, vagy 6 órát, a szabadidőmben viszont koncertezhettem, bulizhattam, igazi Szitizennek érezhettem magam.
Egy nagyon szimpatikus, vidám társaság mellé sátraztam le, hamar össze is barátkoztunk és a hét egyetlen perce sem maradt utána unalmas. Ingrid is, váradi hercegnőm is megérkezett hétfőn, hogy elfoglalja sátram felét temérdek cuccával és hogy befóliázza a sátor alját, ami csak később vált hasznossá, mert megmentett minket a beázástól. Sok időt töltöttünk együtt a szomszédjainkkal, gyakran jártunk ki, a legközelebbi szupermarketig vásárolni, hogy megússzuk a túlköltekezést, ez a kép is ott készült, egy napos délelőtt:
Sátorsegélyes lettem, vagyis szabad sátorhelyek után kellett nézzek a munkaidőben, ami abszolút felesleges feladatnak bizonyult a 4.napra, mikor minden épkézláb hely foglalttá vált. Mindez azt jelentette, hogy több szabadidőm maradt, mint valaha gondoltam volna. Ingridnek nem volt ilyen szerencséje, óraszáma kevesebb volt, de sokkal pörgősebb és fárasztóbb helyre osztották be, ahol még egy cigit sem volt ideje nyugodtan elszívni, mert kiabáltak neki, hogy munka van.
Akárhogy is, eléggé különbözött a beosztásunk, ezért alig voltunk együtt, rákényszerültem, hogy másokkal is megismerkedjek. Az angol mindennapivá vált, jóformán mindenkivel úgy kommunikáltam. Megismerkedtem rengeteg külföldivel, beszélgettem velük, pozitívan csalódtam a hollandokban és úgy általában a nyugatiakban. Volt alkalmam készíteni egy csomó dolgot (többek között egy kitűzőt magamról- amivel még nem tudom mit fogok kezdeni, de nagyon király), játszani ezer játékkal, előadásokat, színdarabokat, cirkuszi mutatványosokat bámulni. Tehetségesebbnél tehetségesebbekkel találkozni. A látószögem kiszélesedett, mikor beszélgetésbe elegyedtem egy transzvesztita nővel/férfival. Ez a művész is, aki fellépett egy mindig teltházas előadásban, köztudottan meleg volt:
Ami a koncerteket illeti, imádtam (a legtöbbet). Rihanna és Sia verekedett a legpocsékabb fellépő címért, nem kritizáló szöveget akarok írni, ezért nem is merülök bele érveim felhozatalába, (abból így is elég terjeng az interneten), de amit produkáltak az Youtube-on szórakoztatóbb lett volna megnézni, a sok izzadt ember és a heringbuli nélkül. Rihanna a show-ja (playback-"bulija") közepén elfelejtett énekelni, Sia-t pedig nem is láttuk, (vagy hallottuk élőben, a playback itt is eléggé feltűnőre sikeredett), csak a táncosait, akik mellesleg rettentő ügyesek voltak, de pont az senkit sem érdekelt. Megjegyezném, hogy többek között a Muse, a The Lumineers, David Guetta, Borns és még rengetegen mások is, túlteljesítettek remek előadásaikkal.
A koncertek mellett nagyon értékeltem az esti pihentető programokat is, mint a Tábortűz-et, ahol amatőr bandák léptek fel, szórakoztatva a relaxálni vágyókat.
Az atmoszféra, a hangulat, a pezsgés utánozhatatlanná tette a Szigetet, gyönyörű és kápráztató volt egyben:
Egyik reggel, tusolás után azon kaptam magam, hogy rettentően viszket a fejbőröm, délután el is mentem az orvosi rendelőbe hogy mondjanak valamit. Majdnem szembe röhögtem az orvosnőt. Azt mondja nekem: "Tetves nem vagy, korpás nem vagy, a fejbőröd nem hámlik, nem tudom, megmondom őszintén mi a bajod, de azért felírok neked valamiket". Ekkor felírt három gyógyszerfélét, rákérdeztem, ezeket hol tudom kiváltani, a válasz egy dülledt szemű "hát természetesen a fesztivál patikájában, a kártyáddal fizethetsz" volt. Csak szemléltetésképp, egy szelet pizza 2,2 euro, egy gófri 1500ft, akár egy palacsinta, vagyis fesztivál árak voltak. Vicces néni, vicces néni. Később kiderült, a temérdek por volt a ludas, amihez nem voltam hozzászokva. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg, a gusztustalant nem kedvelőkre való tekintettel, hogy minden orrfúvásnál fekete szötty pottyant a papírzsepire, a sok belélegzett mocsoktól) Utolsó napokban már nem tudtam mi zavar jobban, a por, amitől nem láttam, nem tudtam lélegezni, a tömör kuka és terjedő rothadó szag, vagy a tömegnyomor. Ezek voltak, mindazok a hátulütők, amelyek rontották az összképet, és amelyek miatt már a végére, elvágytam a Szigetről.
A nyolcadik napra már úgy éreztem, hogy jó volt, szép volt, de elég volt.
Az utolsó nap kapkodásba torkollott, rohantam, és sebtiben pakoltam, csomagoltam és kerestem módot a Váradra jutásra. A vonatig Ingrid rokonai vittek ki, egy fájdalmas búcsúvétel után ott is hagytam őket. Busz már nem járt aznap, autót nem találtam, és 40 perc múlva indult az egyetlen vonatom, ami egy átlagos pályaudvaron bőven elég a jegyváltásra, de nem akkor ha sorszámos bejutás van. Szerencsére gyors barátságot kötöttem az őrökkel, s bejuttattak vagy 20 számmal hamarabb, mint amit én húztam, így is, a vásárlás után rohantam a vonatig, épp csak felugrottam már indult is. Megnyugtató érzés volt kifújni magam odafenn. Összebarátkoztam egy német sráccal, aki megszánt egy pokróccal, így megmentve a fagyhaláltól és az unalomtól a hazaúton, végig jól elbeszélgettünk.
Gvendi, az én Princessám, már várt Váradon, most tőle írok. Itt töltök négy napot, innen indulok Szlovákiába, jó újra itt lenni.
Egy nagyon szimpatikus, vidám társaság mellé sátraztam le, hamar össze is barátkoztunk és a hét egyetlen perce sem maradt utána unalmas. Ingrid is, váradi hercegnőm is megérkezett hétfőn, hogy elfoglalja sátram felét temérdek cuccával és hogy befóliázza a sátor alját, ami csak később vált hasznossá, mert megmentett minket a beázástól. Sok időt töltöttünk együtt a szomszédjainkkal, gyakran jártunk ki, a legközelebbi szupermarketig vásárolni, hogy megússzuk a túlköltekezést, ez a kép is ott készült, egy napos délelőtt:
Sátorsegélyes lettem, vagyis szabad sátorhelyek után kellett nézzek a munkaidőben, ami abszolút felesleges feladatnak bizonyult a 4.napra, mikor minden épkézláb hely foglalttá vált. Mindez azt jelentette, hogy több szabadidőm maradt, mint valaha gondoltam volna. Ingridnek nem volt ilyen szerencséje, óraszáma kevesebb volt, de sokkal pörgősebb és fárasztóbb helyre osztották be, ahol még egy cigit sem volt ideje nyugodtan elszívni, mert kiabáltak neki, hogy munka van.
Akárhogy is, eléggé különbözött a beosztásunk, ezért alig voltunk együtt, rákényszerültem, hogy másokkal is megismerkedjek. Az angol mindennapivá vált, jóformán mindenkivel úgy kommunikáltam. Megismerkedtem rengeteg külföldivel, beszélgettem velük, pozitívan csalódtam a hollandokban és úgy általában a nyugatiakban. Volt alkalmam készíteni egy csomó dolgot (többek között egy kitűzőt magamról- amivel még nem tudom mit fogok kezdeni, de nagyon király), játszani ezer játékkal, előadásokat, színdarabokat, cirkuszi mutatványosokat bámulni. Tehetségesebbnél tehetségesebbekkel találkozni. A látószögem kiszélesedett, mikor beszélgetésbe elegyedtem egy transzvesztita nővel/férfival. Ez a művész is, aki fellépett egy mindig teltházas előadásban, köztudottan meleg volt:
Ami a koncerteket illeti, imádtam (a legtöbbet). Rihanna és Sia verekedett a legpocsékabb fellépő címért, nem kritizáló szöveget akarok írni, ezért nem is merülök bele érveim felhozatalába, (abból így is elég terjeng az interneten), de amit produkáltak az Youtube-on szórakoztatóbb lett volna megnézni, a sok izzadt ember és a heringbuli nélkül. Rihanna a show-ja (playback-"bulija") közepén elfelejtett énekelni, Sia-t pedig nem is láttuk, (vagy hallottuk élőben, a playback itt is eléggé feltűnőre sikeredett), csak a táncosait, akik mellesleg rettentő ügyesek voltak, de pont az senkit sem érdekelt. Megjegyezném, hogy többek között a Muse, a The Lumineers, David Guetta, Borns és még rengetegen mások is, túlteljesítettek remek előadásaikkal.
A koncertek mellett nagyon értékeltem az esti pihentető programokat is, mint a Tábortűz-et, ahol amatőr bandák léptek fel, szórakoztatva a relaxálni vágyókat.
Az atmoszféra, a hangulat, a pezsgés utánozhatatlanná tette a Szigetet, gyönyörű és kápráztató volt egyben:
Egyik reggel, tusolás után azon kaptam magam, hogy rettentően viszket a fejbőröm, délután el is mentem az orvosi rendelőbe hogy mondjanak valamit. Majdnem szembe röhögtem az orvosnőt. Azt mondja nekem: "Tetves nem vagy, korpás nem vagy, a fejbőröd nem hámlik, nem tudom, megmondom őszintén mi a bajod, de azért felírok neked valamiket". Ekkor felírt három gyógyszerfélét, rákérdeztem, ezeket hol tudom kiváltani, a válasz egy dülledt szemű "hát természetesen a fesztivál patikájában, a kártyáddal fizethetsz" volt. Csak szemléltetésképp, egy szelet pizza 2,2 euro, egy gófri 1500ft, akár egy palacsinta, vagyis fesztivál árak voltak. Vicces néni, vicces néni. Később kiderült, a temérdek por volt a ludas, amihez nem voltam hozzászokva. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg, a gusztustalant nem kedvelőkre való tekintettel, hogy minden orrfúvásnál fekete szötty pottyant a papírzsepire, a sok belélegzett mocsoktól) Utolsó napokban már nem tudtam mi zavar jobban, a por, amitől nem láttam, nem tudtam lélegezni, a tömör kuka és terjedő rothadó szag, vagy a tömegnyomor. Ezek voltak, mindazok a hátulütők, amelyek rontották az összképet, és amelyek miatt már a végére, elvágytam a Szigetről.
A nyolcadik napra már úgy éreztem, hogy jó volt, szép volt, de elég volt.
Az utolsó nap kapkodásba torkollott, rohantam, és sebtiben pakoltam, csomagoltam és kerestem módot a Váradra jutásra. A vonatig Ingrid rokonai vittek ki, egy fájdalmas búcsúvétel után ott is hagytam őket. Busz már nem járt aznap, autót nem találtam, és 40 perc múlva indult az egyetlen vonatom, ami egy átlagos pályaudvaron bőven elég a jegyváltásra, de nem akkor ha sorszámos bejutás van. Szerencsére gyors barátságot kötöttem az őrökkel, s bejuttattak vagy 20 számmal hamarabb, mint amit én húztam, így is, a vásárlás után rohantam a vonatig, épp csak felugrottam már indult is. Megnyugtató érzés volt kifújni magam odafenn. Összebarátkoztam egy német sráccal, aki megszánt egy pokróccal, így megmentve a fagyhaláltól és az unalomtól a hazaúton, végig jól elbeszélgettünk.
Gvendi, az én Princessám, már várt Váradon, most tőle írok. Itt töltök négy napot, innen indulok Szlovákiába, jó újra itt lenni.
