Palermo, Szicília 2

Ádám és Calaudia félig
 könyékig a kukában

Elég sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta.Sajnos a szicíliai napok enyhén összemosódnak és még a képek sem segítenek eleget, hogy tökéletesen emlékezzek és időrendi sorrendbe rakjak mindent, ami történt.

 A Cefalú utáni reggelen korán ébredtem, megint. Felöltöztem, egyedül reggeliztem és mire már indulóféleben voltam egy sétára a városban, Ádám úgy döntött érdemes elkészülni és velem tartani. Mire Ádám majdnem megreggelizett Dragos és Claudia, vagyis a teljes poggiardoi önkéntes csoport készen állt az indulásra.


 Piac!- volt az egyetlen gondolatunk, legalább is a vége, a kukázós része. Az a rész, amikor rájössz, hogy a emberi hülyeség határtalan. Mindent kidobnak a helybéliek (leginkább, amit nem tudnak aznap eladni). Minden szemetes körül emberek tolonganak, hogy megkaparintsák a számukra legértékesebb kincseket. Én többek között vadonat új műbőr hátizsákot és árcímkés rövidnadrágot, ruhákat és pénztárcát találtam, meg bort, ételeket (kekszeket, sósrudakat, süteményeket, joghurtokat) aznapi lejárási idővel, magazinokat, könyveket, atlaszokat, szótárakat és megannyi egyebet, amit nem tudtam sajnos hazahozni. A többieknek is jó reggelük volt, mindenki talált kedvére valót.
 Annyira tetszett ez a reggel mindenkinek, hogy még egyszer visszatértünk-,bár igaz, hogy akkor a  fő cél a rendes piac megtekintése volt.

Asztalunk egy része

Ahelyett, hogy hazaindultunk volna, barangolni kedtünk Palermo utcáin és meglátogattuk, amit tudtunk, persze az aznap szerzett összes kincsünket is magunkkal cipeltük, így hamar elfáradtunk. Jó hosszú egyezkedés után találkoztunk a többiekkel és haza indultunk, hogy mindannyian a fiúk házában süssünk, főzzünk, szülinapot ünnepeljünk.
Sok nemzet konyhája egyesült aznap, hogy valami csodálatosat alkosson.
Az evés ünnepléssel, zenével, tánccal, bulizással, beszélgetéssel és falfestéssel folytatódott.

A kedvenc képem az estéről a szülinaposokról készült, megérdemli a nagy méretet egyértelműen szerintem:

A csokoládés- narancsos sajt- tortám arat

A következő napon a katakombákat látogattunk meg. Gyalog sétáltunk el a város széléig, hogy közben is élvezhessük a nagyvárosi nyüzsgést. Valami ilyesmire számítottam, egy kicsit olyan volt, mint a nápolyi, csak különböző kategóriák szerint rendezték el őket. Míg Nápolyban csontok alapján, itt nemek, korok és munkájuk alapján (saját ruhájukban) tették őket köz szemlére.

A délutánt, akárcsak az utolsó napunkat sétálással, turistáskodással és nézelődéssel töltöttük. Pihenéssel és felkészüléssel az éjszakára.

Palermo, mint Szicília 'fővárosa' tele van fiatalokkal, de az, hogy egyikük sem táncol, eléggé elszomorító. Mindenki csak áll és iszik, nem túl szórakoztató egy társaság, viszont mi, mint önkéntesek minden honnan a világból, jól tudtuk érezni magunkat. A hangulat ragályos volt, körben táncoltunk és énekeltünk, ahol csak tudtunk.


Másnap szomorúan indultunk el a fél napos útra, a busszal (amit nem késtünk le!!!) egyenesen haza.

Ezzel véget is ért a palermói kalandom, de mint a bejegyzés elején említettem, már nem igazán emlékszem egy két részletre, mégis, a képeket nézegetve elég fontosnak találom őket, hogy megosszam veletek:
-Miért is jó ha vannak barátaid a városban? Elvihetnek a legkirályabb helyekre, mint például ingyenes szabad téri koncertre és sütögetésre (osztogatták a sült húst és a gyümölcsöt-gondolva a vegákra is).
-Minden második sarkon zenészek adják elő a régió hagyományos nótáit, sajátos hangulatot kölcsönözve a városnak.
-A Street art több mint elképesztő, akárhova nézel remekműveket találsz!(A poszt végén csatolok néhány képet)

Dragos a kukázás után

-A három lábú medúzás zászló minden hová ki van függesztve, büszkék a déliek!

Ami a poggiárdói életemet illeti visszaköltöztünk a nagy házba, ahol van mostmár folyamatos internet és ler, ami két dolgot jelent: több bejegyzést és még több süteményt. A következő hónapban Firenzébe és Pisába tervezek utat, meglátom, hogy hogy jön össze, mert aktívan készülünk a két hét múlva lezajló ifjúsági cserénkre. Amúgy minden elképesztő itt, az ételek még mindig finomak, narancs helyett fügét lehet lopni a fákról és már az idő is sokkal kellemesebb.
Szép az élet, jó az élet.

ígért képek:

 

 

Palermo, Szicília 1

Még Poggiardoban

 Négyen, mint önkéntesek határoztuk el, hogy meglátogatjuk azokat a barátainkat, akikre újabban tettünk szert Rómában. Elszállásolunk majd titeket- ajánlották, ezért már csak az időpontot kellett egyeztetni. Ez sem volt nehéz. Két születésnap esett egy hétre, így a dátum adott volt, a jegyeinket megvettük, csak elindulnunk kellett. Éjszakai buszjárat mellett döntöttünk és nem csak azért, mert olcsóbb volt rá a jegy, hanem mert kényelmesebbnek gondoltuk a fél napos, avagy tizenkét órás utat.

  Bevallom, őszintén féltem ettől az indulástól, mert mindig, ó de mindig adódott valami probléma eddig az utazásaimmal. Volt lehetőségünk olyan vonattal menni az állomásig, ami pontosan ér oda, de mi történik ha késik? Lekéssük a buszunkat? Több  mint két órával az indulása előtt, a noszogatásomra, már a parkolóban ültünk és szórakoztattunk egymást, rajzoltunk, ettünk és izgatottan csevegtünk, ötleteltünk, egyeztettünk, elütöttük az időt. Mikor begördült a busz, mi már készen álltunk, gyorsan az elsők között tolakodtunk fel, hogy a legjobb helyeket kapjuk, az emeleten legelöl. Egészségtelen mocskokat- ahogy apum mondaná- zabáltunk és élveztük az utat úgy alig két óráig, mert ott át kellett szálljunk egy olyan buszra, ami alapból tele volt, kényelmetlen székekkel, sajt szaggal(amit megjegyezném, nem sajt volt, hanem valaki viszont látta a vacsoráját) és zajjal. Ritka kényelmetlen egy út volt, de megérkeztünk!

Csak egy fa a parkban

 Éhesen, fáradtan indultunk el a srácok háza felé, s mikor belebotoltunk egy üzletbe, az étel volt az első gondolatunk. Bevásároltunk és sietve kerestünk egy helyet ahol megreggelizhetünk. Döntésünk egy csodás, gondozott parkra esett.

Ádámmal kókadozva, de mégiscsak frissen az új város felfedezésének gondolatától úgy döntöttünk, nem fekszünk le aludni, hanem a személyes idegenvezetőnkkel, Cenkkel, aki tud minden olcsó és jó helyet, mindent ami szép és értelmes megnézni útra keltünk felfedezni a várost. Én nagyon szerettem volna elmenni a nagy ócska piacra, de egy óriási körútban végeztük s mire a piacra értünk, már össze voltak pakolva, ott hagyva maguk után a szemetet. Legalább is ami nekik szemétnek számított. Bevallom még sohasem tettem ilyet ezelőtt, de könyékig másztam a kukákban kincsekre kutatva és találtam!

Gyümölcs Zöldség és Hal

Ádámmal szabályosan beestünk a házba, alvásért könyörgő testünkkel estig meg sem ébredtünk. Na de este!

Este meg kellett ünnepelni hogy megérkeztünk nem? Egyenesen belevetettük magunkat az éjszakai életbe, ami meglehetősen unalmasnak lett volna mondható, ha nem egy olyan nagy csoporttal lettem volna, mint amink nekünk volt, viszont így jól szórakoztunk. Rengeteg ember állt a bárokban és előttük, de senki sem táncolt, mindenki csak ivott és beszélgetett. Nem maradtunk kinn sokáig, nagyon fáradtnak éreztünk magunkat, legalább is én és a két másik poggiardoi önkéntes, Ádám és Cenk (a szülinaposok) maradtak még egy keveset. Mint lehetőség adódott, bementünk egy non-stop üzletbe, megvettem a torához valót és hajnalban nekiálltam összerakni a fekete csokoládés- narancsos sajttortát (amit akkor találtam ki).
Még ébren voltam, mikor a srácok hazajöttek, szóval egy időben tértünk nyugovóra.


Második nap reggel kilenckor megébredtem, pont jókor, már elég sokan nyüzsögtek a házban, reggeliztek, pakoltak, hogy irány Cefalú!
Sietve(inkább rohanva) értük el a vonatot, ahol folyamatos helycseréléssel próbáltuk kicselezni a negyven perces úton a jegyellenőrt. Tele adrenalinnal vártuk a pillanatot mikor felbukkan és kéri a jegyeinket, de nem jött- hála a jó égnek!
 Az izgalmas út után csodálatos városkát pillantottunk meg, sziklás hegyecskéket, lapos házakat, tengerpartot. Még a turistaszezon nem kezdődött meg, így nem volt ellepve a hely, sok étterem és fagyizó még zárva várta a nyarat.

Viszont mi, fresh fiatal turisták egy meleg szicíliai napon fürdőruhára vetkőztünk és bemerészkedtünk- berobogtunk- a hideg vízbe, hogy megmártózzunk- ússzunk, különben odafagyunk- és lubickoljunk- avagy élvezzünk a vizet, amíg bírjuk. A partról, persze nem meglepetésképpen, meresztett szemmel bámulták a merész csoportunkat.

A tengertől rövid időre elbúcsúzva várost néztünk, templomot látogattunk és fel szerettünk volna mászni egy sziklára, de sajnos fizetős volt, így megelégedtünk a lentről való felbámulással és sétálással körülötte. Nem siettünk egyáltalán (nem mintha ez nagy csoporttal egyáltalán lehetséges lenne, folyamatosan elhagytunk valakit).

A csoportképünk

Természetesen hazafelé sem vettünk jegyet, de tudtuk, hogy az ellenőr jönni fog, ezért majdnem mindannyian begyurakodtunk a mosdóba és próbáltunk csendben maradni. A szituáció nevetségességét csak fokozta a pillanat, mikor rájöttünk, hogy az ajtót nem lehet teljesen becsukni, kívülről a résen keresztül meg tökéletesen lehet látni mint a nyolc, vörös arcú idétlen tükörképét a falra függesztve, ezért az egyik srác fél pucérra vetkőzve próbálta eltakarni a tükröt a pólójával, mi meg pukkadtunk meg a visszatartott nevetéstől. Nem tudjuk, hogy az ellenőr jött-e, vagy sem (valószínűleg nem), de működött: nem fizettünk a vonatozásért.

Első megállónk egy bevásárlóközpont volt, majd haza vettük az irányt, hogy mennyei vacsorát főzzünk és pihenjünk.

A harmadik nap az elsők között ébredtem...