Hazajutás

Nápolyban

 Nápoly több volt, mint jó. Elképesztő volt, jó és rossz értelemben egyaránt. Tényleg megkedveltem, csak már a hatodik napra elegem lett a nyüzsgésből, a folyamatos zajból, a forgalomból... nagyváros sem való mindenkinek.
 Mikor már összepakoltam kedd délután, realizáltam, hogy a vissza- jegyem nem szerdára szól, hanem csütörtökre. A baj az volt, hogy én buta, azt mondtam a fogadómnak, hogy szerda reggel kiköltözök, ezért az én helyemet kiadta egy másik utazónak. Gyorsan realizáltam, hogy komoly problémám akadt.

Még aznap délután felhívtam a buszvállalatot és (meglepően jól boldogulva az olasszal,) megpróbáltam áttetetni a jegyemet szerdára. 16 plusz, költségvetésbe bele nem számított eurómba került volna, amit természetesen  nem tudtam volna helyben kifizetni, mert már nem volt annyi pénzem. Megköszöntem és letettem a telefont.

Azért csak megkíséreltem a szerdai hazajutást, próba- szerencse módon elmentem az állomásra a csomagokkal és elmondtam a sofőrnek a szitut és hogy haza akarok jutni egy nappal hamarabb. Még a lefizetést is megkíséreltem utolsó kétségbeesett próbálkozásként azzal a kevéssel, amim maradt, jó román módra, de csak egy csúnya nézést kaptam cserébe. Az ajtót az orrom előtt húzta be és hajtott el a járgánnyal.

 Ott maradtam az állomáson pénz nélkül, szállás nélkül, kezemmel a holnapi jegyemmel. Gyors szitkozódások közepette összeszedtem magam és felhasználva az összes mobilnetemet (hála az égnek, hogy legalább az volt) új szállás után kezdtem nézni a Coushsurfing-en. Szerencsémre hamar visszajeleztek és leküldték az útvonalat, így rögtön el is indulhattam az új vendéglátóm háza felé.

 Ennél jobban semmi sem alakulhatott volna! A vonatjegyemért, a srác házáig nem fizettem (kifizette nekem egy idegen) és mikor megérkeztem vacsora és bor várt. Az amerikai házigazda három idegent szállásolt el: egy afrikai srácot, egy másik amerikai csajt és engem. Egész este beszélgettük, ittunk, sztorizgattunk. Fantasztikus volt, csütörtökön meg autóval óriási kitérőt tett értem és elvitt a buszmegállóba. Annyira jól összebarátkoztunk az este alatt, hogy meghívott, legyek a vendége hosszabb időre, ha van kedven, míg még Nápolyban van (vagyis februárig). Ki tudja, hogy fog alakulni, de jó érzés tudni, hogy van hová mennem.

 Ez a kis hazajutós sztori nem érdemelne meg egy saját cikket, de a következő viszont igen. Ezért mindenképp külön szerettem volna írni őket.
(https://www.youtube.com/watch?v=nA0fXQDKyho)