Csak csajosan

 Annyi minden történik és mégis, mintha csak állna az idő. 

 Apróságok ezrei mutatkoznak meg napról napra, meg tudom különböztetni a kézjeleket, tudom melyik jelenti, hogy ez finom (ha az arcukhoz érintik a mutatóujjukat és forgatják a csuklójukat közben), melyik a fejezd be, folytasd, ideges vagyok, őrülten ideges vagyok, 'mindjárt neked megyek és földbe döngöllek' ideges vagyok (ez legtöbbször a kézfejük rázásának hevességétől függ). Már nem húzom fel magam, mikor eszembe jut, hogy szieszta idő van és semmit sem találok nyitva ebben az órában. Már fel sem lépek a járdára, csak az úton közlekedek. Esélyt sem adok a nindzsa képességeimnek, hogy kerülgessem  a fákat, bokrokat, lépcsőket, feljárókat, cserepes virágokat, vödröket, bicikliket, kukákat és egyéb extrém dolgokat, amik tarkítják az alig egy méter széles járdákat. Olaszul kérem ki a nutellás pasticciotto-t és szemrebbenés nélkül kenem fel a fogkrémet a szúnyogcsípésekre. Jaj, de nem egy- két pöttyről van szó, hanem rányomok egy csíkot a lábfejemre és finoman elkenegetem rajta (mert ugyebár csak  azt szívják a vérszopók, ami kilóg a takaró alól).

Esti pizzázás

Tudom, a legutóbbi bejegyzésemben az írtam, hogy kicsinek érzem a városkát, az a baj, hogy ez úgy változik, ahogy a hangulatom. Unalmasnak induló estéken kiülünk a nagy teraszunkra az önkéntesekkel, egy óriási hangszóróval és török dalokat énekelünk (már a dalszövegüket is tudom,) bort, teát, kávét szürcsölgetünk, esetenként táncolunk. Akad, hogy elmegyünk pizzázni (nem tudom megunni, csak euróval bírnám jobban) és van hogy közös vacsorákat készítünk, palacsintát, répatortát, salátát kuszkusszal, rizzsel, gyümölcsös salátát, gyümölcssalátát na meg úgy általában salátát... mindennel.

 Múlt héten lelátogattunk a kedvenc partomra, Porto Miggiano-ba, készítettünk pár fényképet, napoztunk, úsztunk. Az a hely megunhatatlan.

Mégis a kedvencem, az volt, mikor kedd este beállítottak a lányok a szobámba, olyan éjfél körül és nekem szegezték a kérdést, hogy hajlandó vagyok-e egy csajos lógásra. Holnap ne menjünk dolgozni, vonatozzunk le inkább Alberobello-ig és töltsük ott a napot. Mivel szerdán csak délután kellett (volna) dolgozzak, rögtön belementem.
 Szerda reggel lekésve az első vonatot, a másodikra jegy nélkül felszállva, a nyelvet nem beszélő turistának tettetve magunkat utaztunk Lecce-ig, ahol egy órát kellett várjunk az átszállásra.  Croissantot és kávét rendeltünk az állomás melletti rozzant bárból, lecsüccsentünk és nyugodtan elmajszoltuk azt a csodát. 
 Ott újra számításba vettük a lehetőségeinket és úgy döntöttünk, hogy inkább Lecce-ben maradunk egész nap és vásárolgatunk, nézelődünk, csajoskodunk. Hát ez tényleg így történt, mert sikerült mindenkinek elpallnia egy csomó pénzt, de teljesen megérte. Fagyiztunk a Martinucciban, vegán kebabot ettünk, művészboltokat látogattunk, majd ruhásokat, ékszereseket, utcai árusok portékáit vizsgáltuk, afrikai négerekkel alkudoztunk. 

A Croissantom

A csajos lógás résztvevő tagjai

Este az utolsó vonattal jöttünk haza, probléma nem adódott belőle egyáltalán, szóval minden értelemben megérte. Remélem még lesznek hasonló útjaink.

 A hétvégén felhívott a spanyol csaj és közölte, hogy a tánctanár (aki amúgy a legmelegebb meleg, akivel valaha találkoztam) kiviszi őket egy malac fesztiválra és ha van kedvem, tartsak vele és egy török lánnyal. Kimozdulunk, szórakozunk, megismerkedünk a tanár barátaival. Elég jó programnak tűnt, szóval elkészültem pénteken és vártam, hogy felvegyenek.

 Mikor megérkeztünk egy nagy mosolygós papírdisznó fogadott Az én disznóm felirattal, itt már furán éreztem magam, de mikor elkezdték az ingyen húsokat osztogatni leszakadt az állam. Itt jelen van ugyan az a hagyomány, amit mi otthon disznóvágásnak nevezünk, csak itt fesztivált csinálnak belőle. Szerencsére a nyakvágásos, gyilkolós részről mi lemaradtunk, vagy nem volt nyilvános egyáltalán, nem tudom, de betegesen nagy húsdarabokat adtak az embereknek és még választhattak is jelenlévők. (El lehet képzelni két tenyérnyi másfél centi vastag húsdarabot, két idétlen zsemlefél között, vagy ugyanezt a két kicsi idétlen zsemlefelet két jó öt centi átmérőjű kolbászruddal teletömve.) Ezt a részt leszámítva (az én nézőpontomból) jól mulattunk, a koncert hangulatos volt, de azért én csak reménykedem, hogy a következő sajtfesztivál lesz.

Mindezek mellett izgalom a házban: új önkéntes érkezett hozzánk Lengyelországból. Jó fej és okos a srác, hiába hogy új, már beszéli a nyelvet, és szerencsémre boldogan segít az olaszban, múltkor összekeveredtem a rendhagyó igékkel és ő volt az, aki elmagyarázta mi, milyen fán terem és segített összeírni a legfontosabbakat.

Talán az is hozzásegített a gyors véleményváltozásomhoz, a városkát illetően, hogy új utazás van napirendi ponton. Az itteni önkéntesek annyit áradoztak Nápolyról, hogy kedvet kaptam meglátogatni. Mikor meg megtudtam, hogy a jegy most nagyon jó árban van, be is szereztem kettőt, egyet oda s egyet vissza. A hónap végén egyedül nekivágok első nagy utamnak, már találtam szállást a Couchsurfing alkalmazás segítségével, úgyhogy azóta nem szűnök meg égni a vágytól, hogy indulhassak. Jövőhét szerda a nagy nap, 26.-a.

Sajnálom, hogy nem tudok többet blogolni, de még az internetprobléma nem oldódott meg, pedig már be van ígérve egy ideje, de ez van itt, ilyenek a dél olaszok. 

 Ami a munkámat illeti végre van egy csomó tennivalóm,  dolgozhatok azon, amiért leszerződtem, el is készítettem első plakátomat. Sajnos változtatnom kellett egy két dolgon, mert voltak elvárások rendesen, de büszke vagyok, mert az első olasz művem készen áll a nyomtatásra.

Befejezésként megemlíteném és linkelném azt a török bandát, akiket esténként olyan lelkesen hallgatnak a szomszédaink, mint mi:

Duman 
- Herşeyi Yak  https://youtu.be/AMp2Ggfwlw4                           
- Aman Aman   https://youtu.be/dDzbfoRtqME