Palermo, Szicília 1

Még Poggiardoban

 Négyen, mint önkéntesek határoztuk el, hogy meglátogatjuk azokat a barátainkat, akikre újabban tettünk szert Rómában. Elszállásolunk majd titeket- ajánlották, ezért már csak az időpontot kellett egyeztetni. Ez sem volt nehéz. Két születésnap esett egy hétre, így a dátum adott volt, a jegyeinket megvettük, csak elindulnunk kellett. Éjszakai buszjárat mellett döntöttünk és nem csak azért, mert olcsóbb volt rá a jegy, hanem mert kényelmesebbnek gondoltuk a fél napos, avagy tizenkét órás utat.

  Bevallom, őszintén féltem ettől az indulástól, mert mindig, ó de mindig adódott valami probléma eddig az utazásaimmal. Volt lehetőségünk olyan vonattal menni az állomásig, ami pontosan ér oda, de mi történik ha késik? Lekéssük a buszunkat? Több  mint két órával az indulása előtt, a noszogatásomra, már a parkolóban ültünk és szórakoztattunk egymást, rajzoltunk, ettünk és izgatottan csevegtünk, ötleteltünk, egyeztettünk, elütöttük az időt. Mikor begördült a busz, mi már készen álltunk, gyorsan az elsők között tolakodtunk fel, hogy a legjobb helyeket kapjuk, az emeleten legelöl. Egészségtelen mocskokat- ahogy apum mondaná- zabáltunk és élveztük az utat úgy alig két óráig, mert ott át kellett szálljunk egy olyan buszra, ami alapból tele volt, kényelmetlen székekkel, sajt szaggal(amit megjegyezném, nem sajt volt, hanem valaki viszont látta a vacsoráját) és zajjal. Ritka kényelmetlen egy út volt, de megérkeztünk!

Csak egy fa a parkban

 Éhesen, fáradtan indultunk el a srácok háza felé, s mikor belebotoltunk egy üzletbe, az étel volt az első gondolatunk. Bevásároltunk és sietve kerestünk egy helyet ahol megreggelizhetünk. Döntésünk egy csodás, gondozott parkra esett.

Ádámmal kókadozva, de mégiscsak frissen az új város felfedezésének gondolatától úgy döntöttünk, nem fekszünk le aludni, hanem a személyes idegenvezetőnkkel, Cenkkel, aki tud minden olcsó és jó helyet, mindent ami szép és értelmes megnézni útra keltünk felfedezni a várost. Én nagyon szerettem volna elmenni a nagy ócska piacra, de egy óriási körútban végeztük s mire a piacra értünk, már össze voltak pakolva, ott hagyva maguk után a szemetet. Legalább is ami nekik szemétnek számított. Bevallom még sohasem tettem ilyet ezelőtt, de könyékig másztam a kukákban kincsekre kutatva és találtam!

Gyümölcs Zöldség és Hal

Ádámmal szabályosan beestünk a házba, alvásért könyörgő testünkkel estig meg sem ébredtünk. Na de este!

Este meg kellett ünnepelni hogy megérkeztünk nem? Egyenesen belevetettük magunkat az éjszakai életbe, ami meglehetősen unalmasnak lett volna mondható, ha nem egy olyan nagy csoporttal lettem volna, mint amink nekünk volt, viszont így jól szórakoztunk. Rengeteg ember állt a bárokban és előttük, de senki sem táncolt, mindenki csak ivott és beszélgetett. Nem maradtunk kinn sokáig, nagyon fáradtnak éreztünk magunkat, legalább is én és a két másik poggiardoi önkéntes, Ádám és Cenk (a szülinaposok) maradtak még egy keveset. Mint lehetőség adódott, bementünk egy non-stop üzletbe, megvettem a torához valót és hajnalban nekiálltam összerakni a fekete csokoládés- narancsos sajttortát (amit akkor találtam ki).
Még ébren voltam, mikor a srácok hazajöttek, szóval egy időben tértünk nyugovóra.


Második nap reggel kilenckor megébredtem, pont jókor, már elég sokan nyüzsögtek a házban, reggeliztek, pakoltak, hogy irány Cefalú!
Sietve(inkább rohanva) értük el a vonatot, ahol folyamatos helycseréléssel próbáltuk kicselezni a negyven perces úton a jegyellenőrt. Tele adrenalinnal vártuk a pillanatot mikor felbukkan és kéri a jegyeinket, de nem jött- hála a jó égnek!
 Az izgalmas út után csodálatos városkát pillantottunk meg, sziklás hegyecskéket, lapos házakat, tengerpartot. Még a turistaszezon nem kezdődött meg, így nem volt ellepve a hely, sok étterem és fagyizó még zárva várta a nyarat.

Viszont mi, fresh fiatal turisták egy meleg szicíliai napon fürdőruhára vetkőztünk és bemerészkedtünk- berobogtunk- a hideg vízbe, hogy megmártózzunk- ússzunk, különben odafagyunk- és lubickoljunk- avagy élvezzünk a vizet, amíg bírjuk. A partról, persze nem meglepetésképpen, meresztett szemmel bámulták a merész csoportunkat.

A tengertől rövid időre elbúcsúzva várost néztünk, templomot látogattunk és fel szerettünk volna mászni egy sziklára, de sajnos fizetős volt, így megelégedtünk a lentről való felbámulással és sétálással körülötte. Nem siettünk egyáltalán (nem mintha ez nagy csoporttal egyáltalán lehetséges lenne, folyamatosan elhagytunk valakit).

A csoportképünk

Természetesen hazafelé sem vettünk jegyet, de tudtuk, hogy az ellenőr jönni fog, ezért majdnem mindannyian begyurakodtunk a mosdóba és próbáltunk csendben maradni. A szituáció nevetségességét csak fokozta a pillanat, mikor rájöttünk, hogy az ajtót nem lehet teljesen becsukni, kívülről a résen keresztül meg tökéletesen lehet látni mint a nyolc, vörös arcú idétlen tükörképét a falra függesztve, ezért az egyik srác fél pucérra vetkőzve próbálta eltakarni a tükröt a pólójával, mi meg pukkadtunk meg a visszatartott nevetéstől. Nem tudjuk, hogy az ellenőr jött-e, vagy sem (valószínűleg nem), de működött: nem fizettünk a vonatozásért.

Első megállónk egy bevásárlóközpont volt, majd haza vettük az irányt, hogy mennyei vacsorát főzzünk és pihenjünk.

A harmadik nap az elsők között ébredtem...