Bologna és az út haza

Könnyen eljutottam Bologna központjába az állomásról, az a város csodálatos, első látásra beleszerettem. Nincsenek kimagaslóan szép épületei, vagy utcái, az egész együtt gyönyörű. Kis utcákról nagyokra tévedtem, hallgattam a zenészeket, néztem az árusok portékáit, vásároltam ebédet magamnak, amit nagyon nyugodtan el is fogyasztottam a központi téren a földön ülve, napozva.

Csak késő este találkoztam a fogadómmal, aki finoman éreztette velem, hogy főzhetnék neki valamit másnap.

Vázlatom a napon

Reggel hét harminckor keltünk, habár ő evett, nem ajánlott reggelit, de elvitt a központba. Egész nap sétálgattam, megpihentem egy lépcsősoron, épületeket rajzolgattam élveztem a napot. Az egyetemek utcáján a földön ülve csatlakoztam a diáksereghez. Mellettem egy srác gitározott, nem pénzért, csak úgy egyedül magának, én vázlatokat készítettem az emberekről magam körül, igazán bolognainak éreztem magam. Elfogott az érzés, hogy nem szeretnék innen elmenni, soha.

 Este vacsorát főztem (spenótfőzeléket bundás kenyérrel), melynek során több mint fél óráig magyaráztam, hogy igen, meg lehet enni a fokhagymát, igen, egészséges, nem, nem lesz túl erős az íze stb. Minden jó ha a vége jó, az étel mind elfogyott, és ízlett is.

Másnap reggel a negyed órás utat ötven perc alatt tettük meg, így lekéstem a buszomat. Már kezdek hozzászokni, hogy az utazással folyamatosan gondjaim vannak. A stoppoló táblámat is elkészítettem (mivel nem volt pénzem új jegyet venni ötven euróért), mikor választ kaptam a Blablacar-tól. írtam egy üzenetet, hogy fizetni nem tudok, de jó társaság vagyok hosszú autóutakon és kérem szépen vigyen el, ameddig megy, mert itt ragadtam.

A kalligráfus önkéntestársam üzenete
(Az élet mindenkivel megesik)

 Míg vártam a sofőrre, egészen délután négy óráig fantasztikus időt töltöttem a városban, majd egy elképesztő utat tettem meg hazáig. Az autóban énekeltünk, beszélgettünk nevettünk, majd megálltunk, hogy pizzát együnk. A pasi megmutatta a gyerekeit és feleségét és még azt is felajánlotta, hogy ha nem találunk egyéb megoldást, hogy eljussak Leccéig (mert ő nem ment le annyira délre), akkor maradhatok nálunk is éjszakára. Persze elutasítottam, szerencsére találtam egy éjszakai vonatot, így majdnem hazáig jutottam.

 Sajnos itt újabb galiba adódott, mert hajnali egy órakor, már vonatok nem jártak, szóval az állomáson töltöttem majdnem öt órát, ébren, huzatban. Semmit sem vártam még úgy, mint azt, hogy elteljen az idő, hogy hazakerüljek,.
Mint megváltás estem be házamba három hét után, hogy tusoljak, majd hogy a saját ágyamban aludjak és tiszta ruhákat viseljek. (Azért három hét egy hátizsákkal aminek a felosztása, nem a ruharésznek kedvezett nem tett jót a higéniámnak)

Időközben Ádám, a szakállas önkéntestársam megvette a jegyeinket Szicíliába, szóval 23.-a este buszra ülünk és négyen önkéntesek utazunk Palermóba. Ott születésnapot ünnepelünk, várost nézünk, találkozunk az ottani önkéntesekkel, piacot látogatunk és mégtöbbet vakációzunk.
EVS jeeeej!!!