Csak csajosan

 Annyi minden történik és mégis, mintha csak állna az idő. 

 Apróságok ezrei mutatkoznak meg napról napra, meg tudom különböztetni a kézjeleket, tudom melyik jelenti, hogy ez finom (ha az arcukhoz érintik a mutatóujjukat és forgatják a csuklójukat közben), melyik a fejezd be, folytasd, ideges vagyok, őrülten ideges vagyok, 'mindjárt neked megyek és földbe döngöllek' ideges vagyok (ez legtöbbször a kézfejük rázásának hevességétől függ). Már nem húzom fel magam, mikor eszembe jut, hogy szieszta idő van és semmit sem találok nyitva ebben az órában. Már fel sem lépek a járdára, csak az úton közlekedek. Esélyt sem adok a nindzsa képességeimnek, hogy kerülgessem  a fákat, bokrokat, lépcsőket, feljárókat, cserepes virágokat, vödröket, bicikliket, kukákat és egyéb extrém dolgokat, amik tarkítják az alig egy méter széles járdákat. Olaszul kérem ki a nutellás pasticciotto-t és szemrebbenés nélkül kenem fel a fogkrémet a szúnyogcsípésekre. Jaj, de nem egy- két pöttyről van szó, hanem rányomok egy csíkot a lábfejemre és finoman elkenegetem rajta (mert ugyebár csak  azt szívják a vérszopók, ami kilóg a takaró alól).

Esti pizzázás

Tudom, a legutóbbi bejegyzésemben az írtam, hogy kicsinek érzem a városkát, az a baj, hogy ez úgy változik, ahogy a hangulatom. Unalmasnak induló estéken kiülünk a nagy teraszunkra az önkéntesekkel, egy óriási hangszóróval és török dalokat énekelünk (már a dalszövegüket is tudom,) bort, teát, kávét szürcsölgetünk, esetenként táncolunk. Akad, hogy elmegyünk pizzázni (nem tudom megunni, csak euróval bírnám jobban) és van hogy közös vacsorákat készítünk, palacsintát, répatortát, salátát kuszkusszal, rizzsel, gyümölcsös salátát, gyümölcssalátát na meg úgy általában salátát... mindennel.

 Múlt héten lelátogattunk a kedvenc partomra, Porto Miggiano-ba, készítettünk pár fényképet, napoztunk, úsztunk. Az a hely megunhatatlan.

Mégis a kedvencem, az volt, mikor kedd este beállítottak a lányok a szobámba, olyan éjfél körül és nekem szegezték a kérdést, hogy hajlandó vagyok-e egy csajos lógásra. Holnap ne menjünk dolgozni, vonatozzunk le inkább Alberobello-ig és töltsük ott a napot. Mivel szerdán csak délután kellett (volna) dolgozzak, rögtön belementem.
 Szerda reggel lekésve az első vonatot, a másodikra jegy nélkül felszállva, a nyelvet nem beszélő turistának tettetve magunkat utaztunk Lecce-ig, ahol egy órát kellett várjunk az átszállásra.  Croissantot és kávét rendeltünk az állomás melletti rozzant bárból, lecsüccsentünk és nyugodtan elmajszoltuk azt a csodát. 
 Ott újra számításba vettük a lehetőségeinket és úgy döntöttünk, hogy inkább Lecce-ben maradunk egész nap és vásárolgatunk, nézelődünk, csajoskodunk. Hát ez tényleg így történt, mert sikerült mindenkinek elpallnia egy csomó pénzt, de teljesen megérte. Fagyiztunk a Martinucciban, vegán kebabot ettünk, művészboltokat látogattunk, majd ruhásokat, ékszereseket, utcai árusok portékáit vizsgáltuk, afrikai négerekkel alkudoztunk. 

A Croissantom

A csajos lógás résztvevő tagjai

Este az utolsó vonattal jöttünk haza, probléma nem adódott belőle egyáltalán, szóval minden értelemben megérte. Remélem még lesznek hasonló útjaink.

 A hétvégén felhívott a spanyol csaj és közölte, hogy a tánctanár (aki amúgy a legmelegebb meleg, akivel valaha találkoztam) kiviszi őket egy malac fesztiválra és ha van kedvem, tartsak vele és egy török lánnyal. Kimozdulunk, szórakozunk, megismerkedünk a tanár barátaival. Elég jó programnak tűnt, szóval elkészültem pénteken és vártam, hogy felvegyenek.

 Mikor megérkeztünk egy nagy mosolygós papírdisznó fogadott Az én disznóm felirattal, itt már furán éreztem magam, de mikor elkezdték az ingyen húsokat osztogatni leszakadt az állam. Itt jelen van ugyan az a hagyomány, amit mi otthon disznóvágásnak nevezünk, csak itt fesztivált csinálnak belőle. Szerencsére a nyakvágásos, gyilkolós részről mi lemaradtunk, vagy nem volt nyilvános egyáltalán, nem tudom, de betegesen nagy húsdarabokat adtak az embereknek és még választhattak is jelenlévők. (El lehet képzelni két tenyérnyi másfél centi vastag húsdarabot, két idétlen zsemlefél között, vagy ugyanezt a két kicsi idétlen zsemlefelet két jó öt centi átmérőjű kolbászruddal teletömve.) Ezt a részt leszámítva (az én nézőpontomból) jól mulattunk, a koncert hangulatos volt, de azért én csak reménykedem, hogy a következő sajtfesztivál lesz.

Mindezek mellett izgalom a házban: új önkéntes érkezett hozzánk Lengyelországból. Jó fej és okos a srác, hiába hogy új, már beszéli a nyelvet, és szerencsémre boldogan segít az olaszban, múltkor összekeveredtem a rendhagyó igékkel és ő volt az, aki elmagyarázta mi, milyen fán terem és segített összeírni a legfontosabbakat.

Talán az is hozzásegített a gyors véleményváltozásomhoz, a városkát illetően, hogy új utazás van napirendi ponton. Az itteni önkéntesek annyit áradoztak Nápolyról, hogy kedvet kaptam meglátogatni. Mikor meg megtudtam, hogy a jegy most nagyon jó árban van, be is szereztem kettőt, egyet oda s egyet vissza. A hónap végén egyedül nekivágok első nagy utamnak, már találtam szállást a Couchsurfing alkalmazás segítségével, úgyhogy azóta nem szűnök meg égni a vágytól, hogy indulhassak. Jövőhét szerda a nagy nap, 26.-a.

Sajnálom, hogy nem tudok többet blogolni, de még az internetprobléma nem oldódott meg, pedig már be van ígérve egy ideje, de ez van itt, ilyenek a dél olaszok. 

 Ami a munkámat illeti végre van egy csomó tennivalóm,  dolgozhatok azon, amiért leszerződtem, el is készítettem első plakátomat. Sajnos változtatnom kellett egy két dolgon, mert voltak elvárások rendesen, de büszke vagyok, mert az első olasz művem készen áll a nyomtatásra.

Befejezésként megemlíteném és linkelném azt a török bandát, akiket esténként olyan lelkesen hallgatnak a szomszédaink, mint mi:

Duman 
- Herşeyi Yak  https://youtu.be/AMp2Ggfwlw4                           
- Aman Aman   https://youtu.be/dDzbfoRtqME

Csak csajosan

 Annyi minden történik és mégis, mintha csak állna az idő. 

 Apróságok ezrei mutatkoznak meg napról napra, meg tudom különböztetni a kézjeleket, tudom melyik jelenti, hogy ez finom (ha az arcukhoz érintik a mutatóujjukat és forgatják a csuklójukat közben), melyik a fejezd be, folytasd, ideges vagyok, őrülten ideges vagyok, 'mindjárt neked megyek és földbe döngöllek' ideges vagyok (ez legtöbbször a kézfejük rázásának sebességétől függ). Már nem húzom fel magam, mikor eszembe jut, hogy szieszta idő van és semmit sem találok nyitva ebben az órában, inkább elütöm az időt valami egyébbel. Már fel sem lépek a járdára, csak az úton közlekedek. Esélyt sem adok a nindzsa tudásomnak, hogy kerülgessem  a fákat, bokrokat, lépcsőket, feljárókat, cserepes virágokat, bicikliket és egyéb hülyeségeket, amik tarkítják az alig egy méter széles járdákat. Olaszul kérem ki a nutellás pasticciotto-t és szemrebbenés nélkül kenem fel a fogkrémet a szúnyogcsípésekre. Jaj, de nem egy- két pöttyről van szó, hanem rányomok egy csíkot a lábfejemre és finoman elkenegetem rajta (mert csak csak azt szívják a vérszopók, ami kilóg a takaró alól).

Esti pizzázás

Tudom, a legutóbbi bejegyzésemben az írtam, hogy kicsinek érzem a városkát, az a baj hogy ez úgy változik, ahogy a hangulatom. Unalmasnak induló estéken kiülünk a nagy teraszunkra az önkéntesekkel egy óriási hangszóróval és török dalokat énekelünk (már a dalszövegüket is tudom), bort, teát, kávét szürcsölgetünk, esetenként táncolunk. Akadt párszor, hogy elmentünk pizzázni (nem tudom megunni, csak euróval bírnám jobban) és volt hogy közös vacsorákat készítünk, palacsintát, répatortát, salátát kuszkusszal, rizzsel, gyümölcsös salátát, gyümölcssalátát na meg úgy általában salátát... mindennel.

 Lelátogattunk a kedvenc partomra, Porto Miggiano-ba, készítettünk pár fényképet, napoztunk, úsztunk. Az a hely megunhatatlan.

Mégis a kedvencem, az volt, mikor kedd este beállítottak a lányok a szobámba, olyan éjfél körül és nekem szegezték a kérdést, hogy hajlandó vagyok-e egy csajos lógásra. Holnap ne menjünk dolgozni, vonatozzunk le inkább Alberobello-ig és töltsük ott a napot. Mivel szerdán csak délután kellett (volna) dolgozzak, rögtön belementem. Másnap reggel lekésve az első vonatot, a másodikra jegy nélkül felszállva, a nyelvet nem beszélő turistának tettetve magunkat utaztunk Lecce-ig ahol egy órát kellett várjunk az átszállásra. Croissantot és kávét rendeltünk az állomás melletti rozzant bárból, lecsüccsentünk és nyugodtan elmajszoltuk azt a csodát. Istenem de finom volt az a pasticciotto krémes, nutellás croissant. Ott újra számításba vettük a lehetőségeinket és úgy döntöttünk, hogy inkább Lecce-ben maradunk egész nap és vásárolgatunk, nézelődünk, csajoskodunk. Hát ez tényleg így történt, mert sikerült mindenkinek elpallnia egy csomó pénzt, de teljesen megérte. Fagyiztunk a Martinucciban, vegán kebabot ettünk, művészboltokat látogattunk, majd ruhásokat, ékszereseket, utcai árusok portékáit vizsgáltuk, afrikai négerekkel alkudoztunk. 

A Croissantom

A csajos lógás résztvevő tagjai

Este az utolsó vonattal jöttünk haza, probléma nem adódott belőle egyáltalán, szóval minden értelemben megérte. Remélem még lesznek hasonló útjaink.

 A hétvégén felhívott a spanyol csaj és közölte, hogy a tánctanár (aki amúgy a legmelegebb meleg, akivel valaha találkoztam) kiviszi őket egy malac fesztiválra és ha van kedvem, tartsak vele és egy török lánnyal. Kimozdulunk, szórakozunk, megismerkedünk a tánctanár barátaival. Elég jó programnak tűnt, szóval elkészültem pénteken és vártam, hogy felvegyenek.

 Mikor megérkeztünk egy nagy mosolygós papírdisznó fogadott Az én disznóm felirattal, itt már furán éreztem magam, de mikor elkezdték az ingyen húsokat osztogatni leszakadt az állam. Itt ugyan az a hagyomány van jelen, mint otthon a disznóvágás, csak itt fesztivált csinálnak belőle. Szerencsére a nyakvágásos, gyilkolós részről mi lemaradtunk, vagy nem volt nyilvános egyáltalán, nem tudom, de betegesen nagy húsdarabokat adtak az embereknek és még választhattak is jelenlévők. (El lehet képzelni két tenyérnyi másfél centi vastag húsdarabot, két idétlen zsemlefél között, vagy ugyanezt a két kicsi idétlen zsemlefelet két jó öt centi átmérőjű kolbászrudakkal teletömve.) Ezt a részt leszámítva (az én nézőpontomból) jól mulattunk, a koncert hangulatos volt, de azért én csak reménykedem, hogy a következő sajtfesztivál lesz.

Mindezek mellett izgalom a házban: új önkéntes érkezett hozzánk Lengyelországból. Jó fej és okos a srác, hiába hogy új, már beszéli a nyelvet, és szerencsémre boldogan segít az olaszban, múltkor összekeveredtem a rendhagyó igékkel és ő volt az, aki elmagyarázta mi, milyen fán terem és segített összeírni a legfontosabbakat.

Talán az is hozzásegített a gyors véleményváltozásomhoz, a városkát illetően, hogy új utazás van napirendi ponton. Az itteni önkéntesek annyit áradoztak Nápolyról, hogy kedvet kaptam meglátogatni. Mikor meg megtudtam, hogy a jegy most nagyon jó árban van, be is szereztem kettőt, egyet oda s egyet vissza. A hónap végén egyedül nekivágok első nagy utamnak, már találtam szállást a Couchsurfing alkalmazás segítségével, úgyhogy azóta nem szűnök meg égni a vágytól, hogy indulhassak. Jövőhét szerda a nagy nap, 26.-a.

Sajnálom, hogy nem tudok többet blogolni, de még az internetprobléma nem oldódott meg, pedig már be van ígérve egy ideje, de ez van itt, ilyenek a dél olaszok. 

 Ami a munkámat illeti végre van egy csomó tennivalóm,  dolgozhatok azon, amiért leszerződtem, el is készítettem első plakátomat. Sajnos változtatnom kellett egy két dolgon, mert voltak elvárások rendesen, de büszke vagyok, mert az első olasz művem készen áll a nyomtatásra.

Befejezésként megemlíteném és linkelném azt a török bandát, akiket esténként olyan lelkesen hallgatnak a szomszédaink, mint mi:

Duman - Herşeyi Yak  https://youtu.be/AMp2Ggfwlw4                           - Aman Aman   https://youtu.be/dDzbfoRtqME

Csak csajosan

 Annyi minden történik és mégis, mintha csak állna az idő. 

 Apróságok ezrei mutatkoznak meg napról napra, meg tudom különböztetni a kézjeleket, tudom melyik jelenti, hogy ez finom (ha az arcukhoz érintik a mutatóujjukat és forgatják a csuklójukat közben), melyik a fejezd be, folytasd, ideges vagyok, őrülten ideges vagyok, 'mindjárt neked megyek és földbe döngöllek' ideges vagyok (ez legtöbbször a kézfejük rázásának hevességétől függ). Már nem húzom fel magam, mikor eszembe jut, hogy szieszta idő van és semmit sem találok nyitva ebben az órában. Már fel sem lépek a járdára, csak az úton közlekedek. Esélyt sem adok a nindzsa képességeimnek, hogy kerülgessem  a fákat, bokrokat, lépcsőket, feljárókat, cserepes virágokat, bicikliket és egyéb extrém dolgokat, amik tarkítják az alig egy méter széles járdákat. Olaszul kérem ki a nutellás pasticciotto-t és szemrebbenés nélkül kenem fel a fogkrémet a szúnyogcsípésekre. Jaj, de nem egy- két pöttyről van szó, hanem rányomok egy csíkot a lábfejemre és finoman elkenegetem rajta (mert ugyebár csak  azt szívják a vérszopók, ami kilóg a takaró alól).

Esti pizzázás

Tudom, a legutóbbi bejegyzésemben az írtam, hogy kicsinek érzem a városkát, az a baj, hogy ez úgy változik, ahogy a hangulatom. Unalmasnak induló estéken kiülünk a nagy teraszunkra az önkéntesekkel, egy óriási hangszóróval és török dalokat énekelünk (már a dalszövegüket is tudom,) bort, teát, kávét szürcsölgetünk, esetenként táncolunk. Akad, hogy elmegyünk pizzázni (nem tudom megunni, csak euróval bírnám jobban) és van hogy közös vacsorákat készítünk, palacsintát, répatortát, salátát kuszkusszal, rizzsel, gyümölcsös salátát, gyümölcssalátát na meg úgy általában salátát... mindennel.

 Múlt héten lelátogattunk a kedvenc partomra, Porto Miggiano-ba, készítettünk pár fényképet, napoztunk, úsztunk. Az a hely megunhatatlan.

Mégis a kedvencem, az volt, mikor kedd este beállítottak a lányok a szobámba, olyan éjfél körül és nekem szegezték a kérdést, hogy hajlandó vagyok-e egy csajos lógásra. Holnap ne menjünk dolgozni, vonatozzunk le inkább Alberobello-ig és töltsük ott a napot. Mivel szerdán csak délután kellett (volna) dolgozzak, rögtön belementem.
 Szerda reggel lekésve az első vonatot, a másodikra jegy nélkül felszállva, a nyelvet nem beszélő turistának tettetve magunkat utaztunk Lecce-ig, ahol egy órát kellett várjunk az átszállásra.  Croissantot és kávét rendeltünk az állomás melletti rozzant bárból, lecsüccsentünk és nyugodtan elmajszoltuk azt a csodát. Istenem de finom volt az a pasticciotto krémes, nutellás croissant. 
 Ott újra számításba vettük a lehetőségeinket és úgy döntöttünk, hogy inkább Lecce-ben maradunk egész nap és vásárolgatunk, nézelődünk, csajoskodunk. Hát ez tényleg így történt, mert sikerült mindenkinek elpallnia egy csomó pénzt, de teljesen megérte. Fagyiztunk a Martinucciban, vegán kebabot ettünk, művészboltokat látogattunk, majd ruhásokat, ékszereseket, utcai árusok portékáit vizsgáltuk, afrikai négerekkel alkudoztunk. 

A Croissantom

A csajos lógás résztvevő tagjai

Este az utolsó vonattal jöttünk haza, probléma nem adódott belőle egyáltalán, szóval minden értelemben megérte. Remélem még lesznek hasonló útjaink.

 A hétvégén felhívott a spanyol csaj és közölte, hogy a tánctanár (aki amúgy a legmelegebb meleg, akivel valaha találkoztam) kiviszi őket egy malac fesztiválra és ha van kedvem, tartsak vele és egy török lánnyal. Kimozdulunk, szórakozunk, megismerkedünk a tanár barátaival. Elég jó programnak tűnt, szóval elkészültem pénteken és vártam, hogy felvegyenek.

 Mikor megérkeztünk egy nagy mosolygós papírdisznó fogadott Az én disznóm felirattal, itt már furán éreztem magam, de mikor elkezdték az ingyen húsokat osztogatni leszakadt az állam. Itt jelen van ugyan az a hagyomány, amit mi otthon disznóvágásnak nevezünk, csak itt fesztivált csinálnak belőle. Szerencsére a nyakvágásos, gyilkolós részről mi lemaradtunk, vagy nem volt nyilvános egyáltalán, nem tudom, de betegesen nagy húsdarabokat adtak az embereknek és még választhattak is jelenlévők. (El lehet képzelni két tenyérnyi másfél centi vastag húsdarabot, két idétlen zsemlefél között, vagy ugyanezt a két kicsi idétlen zsemlefelet két jó öt centi átmérőjű kolbászruddal teletömve.) Ezt a részt leszámítva (az én nézőpontomból) jól mulattunk, a koncert hangulatos volt, de azért én csak reménykedem, hogy a következő sajtfesztivál lesz.

Mindezek mellett izgalom a házban: új önkéntes érkezett hozzánk Lengyelországból. Jó fej és okos a srác, hiába hogy új, már beszéli a nyelvet, és szerencsémre boldogan segít az olaszban, múltkor összekeveredtem a rendhagyó igékkel és ő volt az, aki elmagyarázta mi, milyen fán terem és segített összeírni a legfontosabbakat.

Talán az is hozzásegített a gyors véleményváltozásomhoz, a városkát illetően, hogy új utazás van napirendi ponton. Az itteni önkéntesek annyit áradoztak Nápolyról, hogy kedvet kaptam meglátogatni. Mikor meg megtudtam, hogy a jegy most nagyon jó árban van, be is szereztem kettőt, egyet oda s egyet vissza. A hónap végén egyedül nekivágok első nagy utamnak, már találtam szállást a Couchsurfing alkalmazás segítségével, úgyhogy azóta nem szűnök meg égni a vágytól, hogy indulhassak. Jövőhét szerda a nagy nap, 26.-a.

Sajnálom, hogy nem tudok többet blogolni, de még az internetprobléma nem oldódott meg, pedig már be van ígérve egy ideje, de ez van itt, ilyenek a dél olaszok. 

 Ami a munkámat illeti végre van egy csomó tennivalóm,  dolgozhatok azon, amiért leszerződtem, el is készítettem első plakátomat. Sajnos változtatnom kellett egy két dolgon, mert voltak elvárások rendesen, de büszke vagyok, mert az első olasz művem készen áll a nyomtatásra.

Befejezésként megemlíteném és linkelném azt a török bandát, akiket esténként olyan lelkesen hallgatnak a szomszédaink, mint mi:

Duman 
- Herşeyi Yak  https://youtu.be/AMp2Ggfwlw4                           
- Aman Aman   https://youtu.be/dDzbfoRtqME

Hideg és meleg

Már a tizennégyet is meghaladta az itt töltött napjaim száma. Tényleg csak úgy telik az idő, hogy észre se veszem. Rengeteg olyan élményben volt részem, amelyet nem gondoltam volna, hogy két hét alatt megélek: ellátogattam több városkába, úsztam a tengerben, búcsú bulit szerveztünk egy francia önkéntesnek, akinek lejárt az egy éve, megismerkedtem új önkéntesekkel, ettem igazi olasz ínyencségeket és fejlesztettem az olasz tudásom.
 Az a baj a jó dolgokkal, hogy kelletlenül, az tény, de csapódnak hozzá kellemetlen dolgok is. Akármennyire is elvarázsol ez a kicsi város, kezdem túl kicsinek érezni és hiányzik a nyüzsgés, az élet. Nagyon jó esténként összeülni, néha közös vacsit készíteni, énekelni török dalokat és úgy csinálni mintha értenénk is miről van szó, de hiányolom, hogy kimenjek és csak bámuljam a nyüzsgő népet, nézzem ahogy sietnek, ahogy nevetnek, ahogy megtöltik az utcákat élettel.

A kellemetlen dolgok legkellemetlenebbje a szervezet vezetője, aki eddig egy cseppet sem szimpatikus számomra. Ahogy megérkeztem, rá két napra úgy döntött elutazik, itt hagyva tiszta
ágyneműhuzat nélkül, párna nélkül aludtam nyolc napig,  míg a szobatársam adott kölcsön egyet. A meleg vízzel is problémák vannak (nem is csoda, hogy megfáztam), de ami a legrosszabb, hogy nincs internet a házban (pedig a szerződés szerint kéne legyen). Itt nincs Primaria Oradea, vagy bármilyen más nyilvános hálózat ami elérhető lenne. Van egy hotel, ami előtt ülve néha elkapunk egy- két jelet, de az csak telefonnal működik és alig. Saját zsebből pedig fizetni nagyon drága, na ez az, amiért mindenki ki van itt akadva és nagyon reméljük, hogy sürgős változás fog végbe menni.(Többek között ezért is nem frissítettem hamarabb új bejegyzéssel a blogomat.)

A hotel előtt ülve a földön és várva, hogy csoda történjen az internettel

Visszatérve a jó dolgokra

Az előző bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy láttam a tengert, Castro városánál. Mikor azt mondtam, hogy gyönyörű, nem tudtam igazán, hogy mi a Gyönyörű. A rá következő napon lestoppoltunk a francia önkéntessel Porto Miggiano-ig. Az a part egy csoda, megtaláltam a kedvenc helyemet. Mikor elárassza a turista özön, gondolom nem olyan élmény, mint most volt, a víz kristálytiszta és átlátszó volt, a barlangot megvilágította egy apró átjáró, ha három irányba néztem sziklákat láttam, ha a negyedikbe, a végtelen tengert.

Egy kép a barlangban Alexről(a francia önkéntesről)

 Az első hetem végén búcsú bulit rendeztünk Alexnek, borral, palacsintával, zenével és tánccal. Az önkénteseknek nincs sok pénzük, akárcsak az egyetemistáknak, ezért (megtanulják, hogy hogy legyenek) kreatívak. A palacsintára nem tudtuk mit tegyünk, hiába hogy a Nutella imádat tombol, ha nincs pénz. Volt banánunk, egy kis vajunk, mézünk és fahéjunk. Ezt összesütöttük és tádááám, amilyen gusztustalanul nézett ki, annyira finom volt. 

A bulira átjött a szomszédos városban önkénteskedő kis csapat, akik jó baráti viszonyt ápolnak az itteniekkel és beszálltak a zenélésbe, van aki a saját dobjával, van aki ("csodás") énekhangjával. 

 A hétvégét legtöbben józanodással töltötték, én meg tovább ismerkedtem a várossal. Hétfőn egy betegcentrumba voltam beosztva, átmeneti órarenddel, október 6.-ig. Rajzolnom kell nekik egy naptárat, amit nagyon szívesen megteszek, mert megérdemlik. Nagyon kedvesek, ölelkezőek, vidámak ott benn a páciensek, a kezelőket pedig csak egyszerűen imádom, kedden még három fogásos ebédet is készítettek nekünk.

A hetem nem telt túl izgalmasan, nem úgy mint a következő hétvége, amely során ellátogattunk Otranto-ba. Szintén egy turistaparadicsom, de szeptember végével a madarakkal, a turisták is elrepülnek. Úsztunk egyet a tengerben, amit sajnos már nem tudtam úgy értékelni Porto Miggiano után,  majd városnéző körútra indultunk. Megettem életem legfinomabb fagyiját, a Martinucci-ban és egy szelet Olaszországot a belvárosban. 

 Készítettünk egy csoportképet is Otranto belvárosában, miután a többiek belepofátlankodtak az én csodás képembe.

 Meglepetéssel töltött el, hogy milyen szép tud lenni Poggiardo központja, ha kivilágítják. Fesztivált rendeztek, hívtak bandákat és olyan csodás zenét játszottak, amit nem tudok behatárolni, de imádtam. 

 A héten ettem igazi olasz pizzát, ez esetben egy egészet és loptunk mandarint meg gránátalmát a kertekből. Énekeltünk párat közösen, átbeszélgettünk néhány estét és táncoltunk.

 Ma van a nagy nap, mikor beszélgethetek Valeriaval, a főnökkel és remélhetem, hogy megoldja a  problémáinkat, nem kényszerít arra, hogy magasabb erőkhöz folyamodjak (és ezalatt nem sátánidézést, hanem a National Agency-t értem).

Szeretem itt, de szükségét érzem a minimális dolgok biztosításának (pl. a meleg vízét) és az internet bevezetését, a szerződés betartását. Remélem minden helyre jön és a hideg- meleg csapásokból csak a meleg marad. Addig is nem állok meg imádni a nyelvet és mindazt, ami Olaszországgal jár.